Könnyeimmel áztatnám orcád,

De nem merem

Félek megérinteni,

Mint buborék elvesznél,

A felejtés rejtjeles ösvényén.

Csak nézem szomorú szemed,

Szomorú szememnek

Fénye visszatükrözik,

Tekintetem simogat,

Csak az érhet el hozzád,

S a sóhajom, mi mélyről

Indul, hogy zuhanjon

Valahol, valahová.

          

 

Szeretlek, távolról gondolok rád,

Vágyaim örvénye néha,

Ölelő karjaidba ránt,

A csók pedig beborít puhán.

Szeretlek, akkor is, ha tiltva vagyon az.

Mert a sors úgy rendelkezett,

Akkor is, amikor eltaszítasz,

Mert nem tudod, hogy én,

Én vagyok megírva

Mélyen valahol a könnyekben

Vájva forrón és tisztán.

 

Az angyalok csengője, dallama

Gerlék búgása és a Csend.

Minden engem ígér neked,

És téged nekem az örökkévalóság

Örvénylő tengerszemén át.

 

Szeretlek, de ne kérdezd,

Nem tudom mi becsesebb lelkemnek?

A szó, mi egyszerre tud

Ölni és ölelni?

Az érintés, mit akkor is érzem,

Ha nem vagy velem?

A dallam, amit soha nem énekeltek el?

A tánc, mit senki nem ismer?

Nem tudom, mi kell szívemnek,

Szeretlek… csak… és mert.

 

Amikor rád gondolok,

Felragyog bennem a nap,

Lehullnak fáradt ráncaim,

Elapadnak a könnyeim,

Magam adom, magad adod.

Szeretlek, mert jövöm valahol

Ott van, érzem, ott van

Te benned, én bennem.

Nem tudom, ne kérdezd!

 

( Pé-nek)

 

Szerző: Gilyannkata  2012.05.22. 19:00 Szólj hozzá!

Címkék: vallomás verseim Korai

A bejegyzés trackback címe:

https://gillyankata.blog.hu/api/trackback/id/tr134532344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása