Valahol az életem elcsúszott,

Mint egy kicsúszott vonat,

Valahol a szerelem elmaradt,

Szívemben puszta szél kószál.

Nem jó ez neked, se nekem,

Gyilkos szavakkal marcangolni,

Nem jó ez nekem, se neked,

A néma csöndet megmérgezni.

 

Valahol várnak még rám, érzem,

Egy elkésett pályaudvaron,

Valahol ott kószál a remény,

Ül egy elveszett csomagon.

Bár a jegyem rég máshová szól,

Lennék, Ó, lennék a Te vonatodon

Potyautas, ha te is akarod.

 

Valahol csöndben ül egy padon a remény,

Várja, hogy végre rátaláljak,

Valahol hívnak haza a sóvárgások,

Hogy örömmé változhassanak.

Sajnállak téged, őket, magam,

Csupa zűrzavar az életem,

Ki tudná végre elmondani már,

Hol, mégis hol, hol hibáztam el?

 

Miért érzem mégis mindennap,

Hogy valahol várnak, várnak rám?

 

Szerző: Gilyannkata  2012.09.16. 19:13 Szólj hozzá!

Címkék: verseim valahol

A bejegyzés trackback címe:

https://gillyankata.blog.hu/api/trackback/id/tr704781017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása