Van barátom nem egy, kettő, hanem sok.

Van kollégám, mindegyre rám szorulnak.

Van ismerős, előre köszön és hajlong.

Van szeretőm, bolond is lenne értem.

A barátoknak hazudok,

A kollégákat becsapom,

Az ismerősön kacagok,

A szeretőmet megcsalom.

De ha egyszer kívánni fogom,

Hogy igazat mondjak,

Tudom, magamra maradok,

Mert barát, szerető, kolléga

És a többi, irtózik az igazmondástól.

De ha egyszer megunom ezt a komédiát,

És Igaz ember leszek,

Ne merjen követ vetni rám akárki fia!

Mert jaj, annak meggyilkolom,

Szavakkal ölöm meg, az igazsággal!

Csak az merjen rám követ vetni,

Ki tiszta, mint a ki nem nyílt bimbó szirma,

Csak az merjen rám követ vetni,

Ki nem hazudott, nem gyilkolt, sem szóval,

Ki sosem szerzett szenvedést és könnyet,

Ki feláldozta önmagát a világnak.

Szerző: Gilyannkata  2009.05.10. 18:06 2 komment

Címkék: szatíra verseim önmagamnak

A bejegyzés trackback címe:

https://gillyankata.blog.hu/api/trackback/id/tr701113407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása