Se bá, se bú nem öli lelkem,
Mint üres fazék, várja, hogy megteljen.
A tegnap kiömlött, a holnap messze van,
Ma pedig szépen beérem magammal.
Csodás az élet néha könnyekkel,
De reményem nem, soha nem adom fel!
Megcsaltak sokan, hazug világban élünk,
Istentől távol, magány-nyomortól félünk.
De hinni kell, van valahol remény,
Van szerelem, van tiszta szó és fény,
Ne hagyd, hogy beléd költözzön a kétség,
Lesz még gyógyító érintés.
Ó Istenem, kérlek, fogd a kezem!
Reményem szárnyaira fekszem,
Kérlek, add meg nekem a szavak kacaját,
Igaz értékek meglátását.
Se bá, se bú nem öli lelkem,
Mint üres fazék, várja, hogy megteljen,
Mosoly és remény, hogyha van,
A holnap fénnyel tölti azt.