Sóhajom a káoszból született,

Mosollyá gyúrtam társaim vígságára,

Valahol, mind idegenek vagyunk,

Külön, külön és mégis egyek.

Fájtak a mozdulataid,

Fájt az érintésed,

De szavaid, szavaid imádtak engem.

 

Nem tudom, mi dolgom itt?

Most és veled, vagy nélküled?

Nem tudom, hová sodor,

A szabad akaratnak nevezett Gondolat?

 

Hívtalak szárnyalni, de beléd

Kapaszkodott a félelem

Hűséget vallottál neki,

Miközben tőlem követelted

A szerelmet.

 

Mi a szerelem?

Azt mondják Kémia.

Bódító bájital,

Cupidón mérge, nyila?

Nem gyilkol meg csak,

Lassan elzsibbaszt.

Mondják nem halálos,

De volt, hogy meghaltam.

Egy kicsit mindig meghalok,

Ha véget ér…

A kémia

 

Szerző: Gilyannkata  2012.08.19. 22:48 Szólj hozzá!

Címkék: verseim kémia

A bejegyzés trackback címe:

https://gillyankata.blog.hu/api/trackback/id/tr624720815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása