Hiába bújtam el, a bánat rám talált,
Húz, nyúz, cipel magával.
Jó volt nélküled,
Kösz elvoltam,
Nem tudom, miért?
Szerelem fent, szerelem lent,
Menj el, nem kellesz!
Nélküled elvoltam
Magányom megszoktam
Unom a fájdalmat.
Unom, hogy örökké,
Én, csak én szenvedek.
Kérlek, ha szeretsz
Csak egy kicsit is,
Szenvedj te is
Helyettem.
Ha szeretsz, ne mond!
De döntsd a falakat,
Érezzem minden érintés
Erről zengjen bő dalokat.
Nézz úgy, hogy forrjon a vérem,
Ölelj úgy, mintha csak mának
Élnél. De ne mondd!
Hazudj, hazudd, hogy én
Csak én, csak rám
Vártál éveken át.
Jaj, szerelem, jaj, ez nem az!
Egóm pusztul el ily hangosan,
Jaj, érzelem, hányinger, jaj,
Hol van a lelkem?
Hova lett?
Lett légyen valahol,
Illúziók közt táncol,
Sárba fulladva,
Vízbe fojtva,
Parázson égetve, vonaglik,
Semmi, semmi nem kell,
Csak vége, legyen már vége!
Új hajnal új dalt hoz nekem?
Talán szebbet, illatosabban szól?
Kusza, huja, összevissza,
A gondolatok tekeregnek,
Valahol meg türelmetlen,
Egy csergő óra kopogtat.
- Lejárt az idő, lejárt az idő!
- Menni kell, készülni, indulni:
Én meg csak ülök és bámulom
A semmit.
Nekem mondja? Kiabálja?
Nekem üzen időt, sürgetést?
- A táncot elkezdték rég nélküled!
- Őrület, őrület, bolond Világ.
Hol vagyok, ki vagyok?
Ki mondja meg nekem,
Miért vagyok?