Sivár koronájú fák között sétálok,

Lábam alatt rothad az avar,

Összehúzom magam, mert fázom,

Holt leveleket kegyetlen szél kavar.

Sétálok tétlenül, céltalanul,

Hideg pofájával a nap

Csak vigyorog rám kajánul,

S hűvös fogaival belém harap.

Kegyetlen ujjával a szél hajamba kap.

Szomorú lelkemmel érzem,

Nem hoz már semmit a holnap,

S egyre csak azt figyelem,

Játékos kedve a szélnek,

Megfagyott leveleken sétál,

S a zörgő levelek szegények,

Halott táncukat járják.

Sétálva közöttük érzem,

Üres és puszta a lelkem,

S ön magam hiába kérdem,

Milyen lesz nélküled életem?

 

Tudom, hogy mással is megtörtént, 

Nekem se te vagy az első.

Ki minden jót megígértél,

Hogy aztán elmossa eső.

Sokan voltak szépek, mutatósak,

Szememben a leges-kedvesebbek,

Szépek voltak a cifra szavak,

De belül nagyon üresek.

A te szavaid nem voltak szépek,

Nem voltak cifrák, hangzatosak,

De éreztem mégis velősek,

Lelkemben megnyugvást hoztak.

Milyen lesz nélküled életem,

Ezt most miért kérdezem?

Egy rövid játék volt az egész,

Mi felkavarta az érzéseket,

Játszott a szívvel,

Játszott a kézzel,

De komolyan nem vette.

 

A játék sajnos véget ért,

Búcsúcsókkal fizettek,

Kifizettek a szerelemért,

És aztán nagyot nevettek,

A holt levelek között,

A téli szélbe kapaszkodva,

Ég alatt, föld fölött,

Lelkem halott táncát járja.

 

Szerző: Gilyannkata  2009.11.29. 14:06 Szólj hozzá!

Címkék: verseim séta egyedül

A bejegyzés trackback címe:

https://gillyankata.blog.hu/api/trackback/id/tr281560743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása