Sötét van és hideg,
Úgy fázom.
Mezítelen lábamhoz
Tapad a harmatos föld,
S úgy vonzza magába.
Sehol se látok embereket,
Sehol se hallok hangokat.
Nem fénylenek felém megértő szemek,
Hiányoznak az őszinte vagy hazug szavak.
Csak egyedül bolyongok,
Ezen a kietlen tájon,
Eltompul minden fájdalom,
Az emlékek közé se vágyom.
Ez a hely oly ismeretlen nekem,
Pedig érzem, hogy hozzátartozom.
Kiveszett belőlem vágy és félelem,
Tovarepültek ábrándjaim, az álmok.
Kitépnék magamból minden szerelmet,
Lábbal taposták el a hitemet.
Mi maradt?
Semmi.
Csak ez a hely mely kietlen,
Ez a hely mely sokat jelent nekem,
És ez a hely az én
Sokszínű lelkem.