Nekem kell a fájdalom

És mégis,

Nehezen viselem.

Nekem kell a szenvedés,

De félek,

Rettegek tőle.

 

Lelkem, mint egy drágakő,

Csiszolja, finomítja,

Hogy fényesen, sugárzón,

A Halálba vonuljon.

 

Oh, mily kegyetlen szó,

Mily szörnyű borzalom,

A félelem és rettegés

Legyőzője!

 

Szeretnem kellene őt,

De ő az ismeretlen,

Kicsinységemben

Görcsösen kapaszkodom.

 

Ha megtagadom,

Talán nem létezik?

Ha elszaladok,

Nem ér utol?

  

Kicsinyhitű, hát nem látod?

Őt cipeled mindenen át,

És ha rohansz,

Feléje visz minden lépted?

 

Az a nagy baj velem,

S talán veled,

A holnapnak

Feláldozzuk a Mát.

 

Mindig csak holnap,

S újra csak holnap,

Nem vesszük észre,

De szép a Ma!

 

A MA az élet,

Kacagás, napsugár,

A MA a csók és ének,

Beteljesülés, a ma a nyár!

 

És mi van holnap?

Oh, ne is gondolj rá!

A ma a szerelem, a fénylő nap,

A holnap… az a Halál.

Szerző: Gilyannkata  2009.05.10. 18:40 Szólj hozzá!

Címkék: 4 verseim monolog

A bejegyzés trackback címe:

https://gillyankata.blog.hu/api/trackback/id/tr571113484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása