Szemerkélő eső

Bágyadt arcú világ

A messzi harangszó,

Fullasztó nyomorúság.

A levegő sápadt

Sóhajokkal tele,

A tétova sírás

Körbe, körbe kószál,

Gyűlöl a némaság,

Még egyre belém kap,

Vicsorogva hozzá,

Hogy rémítőbb legyen.

De hát mi ez?

Álomkép, valóság?

 

A szemem megvakult,

A szám elnémult,

Hirosima, Cernobil

Közeleg most felém.

Szaladni szeretnék,

Lábaim, sincsenek,

Elbújni, megszökni,

De kezeim bénák,

Nincs erőm meghalni,

Az élet nem élet már,

Könyörülj meg Isten!

……………………..

Imádkozni és kár!

………………….

Izzadtan ébredek,

Mintha vasba vertek,

És sírva suttogok,

Térjetek észhez!

 

Szerző: Gilyannkata  2009.10.31. 19:46 Szólj hozzá!

Címkék: verseim látomás

A bejegyzés trackback címe:

https://gillyankata.blog.hu/api/trackback/id/tr611489504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása