Elbocsátlak és mégis,

Utána kapok még,

Keresem a szavakat,

Amivel megigézhetlek,

Keresem a kis fényt,

És ámítom közben,

Ámítom testem, lelkem,

Ámítom az eszemet.

 

Lefejtem magamról,

A kapaszkodó gondolatot,

A görcsös félelem,

Hogy elveszíthetlek,

Mily nevetséges,

Mert úgy-e, kérdezed,

Hogy lehet elveszítened,

Azt, ami sose volt tied?

 

Magolom magamban,

Ez nem igaz, ez nem igaz!

Szeret engem, szeret engem!

És észre sem veszem,

Hogy újból megcsal a hitem.

A Hiú Ábrándok

Befonják lelkemet.

Elszívják érzem, erőmet.

 

Vágyaim visznek, felemelnek,

Felhők közé érhetek,

Az árnyak meg visszahúznak,

Gúzsba kötve érzem, hogy fojtnak.

Vágyak és árnyak összefonódva,

Kúsznak az álmok csatornáin,

Hazugságnak igoványában,

Keresem szerelmem magvait.

 

Szerző: Gilyannkata  2009.04.29. 09:32 Szólj hozzá!

Címkék: 3 verseim monolog

A bejegyzés trackback címe:

https://gillyankata.blog.hu/api/trackback/id/tr1001093019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása