Üldöz egy soha ki nem mondott hang,
Mely forró könnycseppet akkor,
Amikor még szivárvány volt minden,
Vésett, hogy rozsdázzon, vagy
Acéllá váljon, pirosan lüktető
Virágsziromhoz hasonló
Fáradt szívemre.
Üldöz egy soha meg nem fejtett vágy,
Mely szürke ólommá, akkor
Amikor még izzott ereimben
Az akarat, gyúrta a
Legszebbnek hitt álmokat,
Hogy elrothadjon, vagy feléledjen
A tűz ízű kételkedő gondolat.
Üldöz egy soha nem ismert név,
Mely még akkor,
Vásott moha lepte kővé,
Hogy tompán mindent elfelejtsen,
Még mielőtt megszületne
A nagyszerű ötlet,
Amikor még nem is léteztél,
De már fájt,
És arcomnak belső sejtjeire
Lila színű hamu ösvényt vájt.